Az elmúlt napok hangulata
Az elmúlt napokban narancssárga fényekbe öltözött a város.
Tökök minden ablakban, jelmezes gyerekek kacagása az utcákon, apró mécsesek a hideg esti szélben. Több városrészben is szerveztek tökfaragó délutánokat, arcfestést, gyerekprogramokat, zenés esteket — és láthatóan egyre többen élték meg valódi ünnepként a Halloweent.
Persze, akadtak, akik összeráncolták a szemöldöküket:
„Ez is csak valami amerikai majmolás.”
De tényleg az?
Vagy csak visszatért valami, amit mi, európaiak már régen ismertünk — csak elfelejtettünk közben?
A fény és a sötétség határán – a kelta Samhain
A Halloween gyökerei jóval az Egyesült Államok előtt születtek.
Több mint kétezer éve, a kelták idején, november 1-jét az új év kezdeteként ünnepelték. Az azt megelőző éjszaka, Samhain, a fény és a sötétség közti határidő volt. Úgy tartották, ilyenkor a világok közti fátyol elvékonyodik — az élők és a holtak lelkei szabadabban járhatnak egymás között.
Tüzeket gyújtottak, maszkokat és jelmezeket viseltek, hogy elűzzék a rossz szellemeket, és ételt-italt tettek ki az ősöknek.
A mai töklámpások és jelmezek tehát nem öncélú hóbortok — hanem az egykori, félelmet tisztelő és életet ünneplő szertartások modern lenyomatai.
Jack, a lámpás és a tűz, ami örök
A híres „Jack O’Lantern” története egy ír legendából ered.
Egy ravasz kovácsról, Stingy Jackről szólt, aki többször is túljárt az ördög eszén. Halála után sem a menny, sem a pokol nem fogadta be, így Jack egyetlen parázsdarabot kapott az ördögtől, hogy a sötétben vándorolhasson.
A parazsat egy kivájt répába tette — ebből lett a lámpása.
Amikor az írek Amerikába vándoroltak, répát nemigen találtak, tök viszont bőven akadt.
Így született meg a töklámpás, amely ma a Halloween legfontosabb jelképe.
És bár sokan dísznek látják, a töklámpás valójában a fény a sötétségben: az emberi bátorság, a halál elfogadása, a túlvilág iránti tisztelet jelképe.
„Salamon töke” – a magyar töklámpás
Kevesen tudják, de Magyarországon is létezett hasonló hagyomány.
A falusi gyerekek még a 19–20. század fordulóján is faragtak lámpásokat, amiket „Salamon tökének” neveztek. Gyertyát tettek bele, és este ijesztgetni indultak vele a sötét utcákon.
Ez a játékos népszokás a második világháború után fokozatosan eltűnt, részben a szovjet korszak vallásellenes légkörének és a nyugati kultúra elutasításának hatására.
A 2000-es évekre viszont újraéledt — és ma már sok településen ismét faragnak lámpásokat.
Csak most épp Halloweennek hívják.
„Amerikai majmolás”? Inkább kulturális visszhang
A globalizációval együtt a Halloween is betört hozzánk, de a „majmolás” szó igazságtalan vele szemben.
Hiszen ez az ünnep európai származású.
Az Egyesült Államok csak továbbvitte, formálta és színesítette.
Most pedig mi is újra felfedezzük — saját módunkon, saját hangulatunkban.
Az elmúlt napokban a város különböző pontjain családok, gyerekek, közösségek gyűltek össze tököt faragni, arcfestésre menni, vagy egyszerűen csak együtt lenni.
Volt, ahol a program jóízű játékkal, másutt zenés-táncos esttel, vagy jelmezes felvonulással zárult.
Volt, ahol beöltözős házibuli emelte az est fényét, de olyan is, ahol bekuckózás volt a program horrorfilmekkel, amik szintén ennek az estének egy alapvető eleme lett.
Nem importálunk semmit. Csak újra felfedezzük a közösségi élményt – azt, amit a mai világban amúgy is annyira hiányolunk.
Két oldal, egy üzenet: Mindenszentek és Halloween
Mindenszentek és Halloween sokak szemében egymás ellentétei: az egyik csendes, a másik zajos; az egyik gyertyát gyújt, a másik töklámpást.
De valójában ugyanarról szólnak.
Mindkettő az élet és halál természetes körforgását idézi. Az egyik a síroknál, a másik az utcán. Az egyik imával, a másik nevetéssel.
Az üzenet közös:
A sötétség nem ellenség, csak emlékeztető.
Hogy minden fény, amit meggyújtunk — akár a temetőben, akár egy tökben — valakiért lobban, akit szerettünk.
Zárszó – amikor a fény marad utánunk
Most, hogy a töklámpások lassan kialudtak, és a város újra visszatért a szokásos ritmusába, valami mégis megmaradt.
A közös élmény.
A gyerekek nevetése, a mécsesek fénye, a baráti beszélgetések a hűvös estében.
Lehet, hogy valaki csak egy mulatságot lát benne, más meg egy kis kulturális reneszánszt — de az biztos, hogy újra van benne lélek.
Nem amerikai, nem magyar, hanem egyszerűen emberi.
„Talán csak egy töklámpás pislákolt az ablakban.
De néha ennyi fény is elég, hogy ne féljünk a sötétben.”
Ha tetszett a cikk, adj visszajelzést ezzel is támogatva, hogy több hasonlóan érdekes anyagot tudjak hozni Nektek!
Írd meg kommentben, hogy mit gondolsz a témáról és hogy miről szeretnél még olvasni?
Glitched Mirror 
Hozzászólás